| Egy ajtó, ami soha többé nem nyílik ki
Bezárta az ajtót…nem hiszem el…én csak állok itt és semmit nem
teszek. Ha tudtam volna, hogy többé nem hallom csengő hangját… Ilyen
nincs, ha valaki mérges, az kiabál, szétveri a berendezést,
felpofoz…de ő nem…ő más. Pedig bárcsak…inkább üvöltözött
volna velem, de nem…csöndben, szinte suttogva…gyönyörű ajkain
szellőként szálltak a szavak…én pedig némán bámultam…
- Tom, ha neked ennyit ér a kapcsolatunk, akkor ne várj többé…ennyi,
kész vége…örökre elmegyek…
Végig a szemembe nézett, láttam szemében a csalódottságot…kinyitotta
az ajtót, még utolsó pillantásával is engem nézett, ott csillogott a
szomorúság, igéző zöld szemében…elfordult és itt
hagyott…bezárta az ajtót.
Még most sem fogom fel…ha talán gyorsabban járna az agyam, most
megállítanám. Hova mehet az éjszaka közepén? Nem ismer itt senkit és
semmit! Vajon mi történik majd vele…utána kéne mennem, de a lábam nem
enged…nem bírom…igaza volt! Szívtelen vagyok…de mit
tegyek, elment…itt hagyott…
Járja az utcákat, bolyong a sötétben, szemét könnycseppek töltik meg és
meg-meg csillannak a hold fényében. Nem tudja hol jár, elvesztette
tájékozódó képességét…de már nem is érdekli… megpillantja a
tengert…lerohan a partra… és csak sétál, lábát mossák a
hullámok, az agya semmit nem képes befogadni…nem gondolkozik semmin,
csak megy előre… Megpillantja a hold hídját a tenger csillogó
vizén…elindul a hívogató út felé… Ekkor valaki hátulról
megragadja a karját. Megrémül, de nem mer hátranézni. Egy alak visszahúzza
és egy gúnyos mosollyal megkérdezi:
- Mit keres itt éjnek idején egy ilyen szép kislány?- gusztustalanul
felröhög .17-18 év körüli cseppet sem jófiúnak kinéző alak áll vele
szemben.
Teste megremeg, az idegen szorításában.
- Ne félj bébi, szép kis estét fogunk együtt tölteni
Képtelen védekezni, teljesen elhagyta az ereje. Az alak letépi róla a
ruháját, undorító alkoholszagú száját a testére nyomja…kirázza a
hideg, undorodik a gondolattól, hogy mit fog vele tenni ez az ember, de nem
tud védekezni, nem képes rá.
Te jó ég, én nem vagyok normális! Azonnal meg kell találnom! Mi van ha
történik vele valami? Azt soha nem élném túl!- Ilyen és ehhez hasonló
gondolatok kavarogtak Tom fejében. Kiront a szobájából, szerelme nevét
kiabálja…kimegy az utcára, mindenhol keresi,
szólítgatja…szemében könnycsepp csillan meg.
Erősnek kell lennem, nem szabad feladnom! De vajon hol vagyok? Ott a
tenger…hátha a parton van. Odarohanok, itt nagyon magas a part,
tiszta szikla az egész. Ott! Valami! EGY TEST!...egy ember fekszik a
homokban! Ez ő… istenem…ugye nem esett baja?
A sziklákon leereszkedik, nem érdekli, hogy teste tiszta seb, a kövek
felhasították bőrét…csak a vágy, hogy eljusson odáig, ég a teste,
kifulladt, de nem adja fel!
A teste csupa vér! Édesem! Mi történt?- Késszúrásokat vesz észre a lány
testén.- Ki tette ezt veled?- Hiába beszél hozzá, a lány nem válaszol.
Magához öleli elernyedt kis testét. Tiszta homok, vér mindkettő…de ő
szorítja magához. Benyúl a zsebébe…
- A francba…otthon hagytam a telefonomat…
El kell vinnem innen…embereket kell keresnünk…meg kell
mentenem…nem hagyhatom, hogy meghalljon…
Életében először…a vagány gitáros elsírta magát…Az éjszaka
csöndjét zokogás törte meg…mélyről jövő, szívbéli zokogás.
Nem ülhetek itt…el kell indulnunk…valamerre…Kérlek
bocsáss meg nekem, akármit meg tennék érted, csak szólalj meg…KÉRLEK!
A sötét éjszakában, a tenger partján egy fiatal fiú sétál…kezében egy
lánnyal…kevés az élet mindkettőjükben, de harcolnak…Látszik, a
fiúnak súlyos sérülései vannak, de nem törődik velük…A lányt
megkéselték…mindketten sok vért vesztettek, már csak a szerelem
tartja őket életben…
A fiú elesik…nem bírja tovább…
Egy erős hullám fölkapja a két gyenge testet és a tenger habjai egy szebb,
csodálatosabb világba vezetik őket. Ott állnak a kapuban, előttük
fény…egy jobb élet…még utoljára visszanéznek a sötét alagútba,
de nincs visszaút…az ajtó bezárul mögöttük és soha többé nem nyílik
ki…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
